Marcos Alberti fotókon örökítette meg, hogyan változnak az emberek egy, két, majd három pohár bor után.
Egyet mondunk: sokat változnak 🙂
“Van egy mondás, ami valahogy így hangzik: az első pohár bor az ételről szól, a második a szerelemről, a harmadik pedig a rendbontásról” – ezt mondta a brazil fotós.
“Nagyon szerettem volna látni, hogy ez vajon tényleg így van-e” – mondta. Alberti meghívta a barátait magához, majd borral kínálta őket, és fotózni kezdett.
Az első fotó rögtön az érkezés után készült, aztán minden pohár bor után készített egy képet.
Még több kép itt.